A céges csapatépítő a munkavállaló rémálma, mert meggyőződése, hogy ezúttal is unalmas programokat kell végigszenvednie. Csakhogy téved!
A klasszikus konferenciatermek és steril meeting roomok helyett ma már egyre több HR-es és corporate döntéshozó keres olyan helyszínt, ahol a munka, a közösségi élmény és a gasztronómia valóban találkozik.
Az Almavirág Étterem és Rendezvényház pedig pontosan ezt kínálja! Debrecen mellett nálunk különleges környezet, prémium vendéglátás és teljesen személyre szabható céges események várják vendégeinket – helyszíni támogatással együtt.
A csapatépítő ma már nem kötelező program
A legtöbb cégnél a költségcsökkentés első lépése a csapatépítők és hivatalos események eltörlése volt. Azok viszont, akik felismerik a csapatépítő és partnerrendezvényekben rejlő valódi potenciált, ma már a legjobbat keresik – ez pedig minket is folyamatos fejlődésre sarkall.
Épp ezért egy jó csapatépítő ma már – végre! – nem arról szól, hogy „letudjuk” a céges programot. A kollégák élményt várnak, a szervezők pedig olyan helyszínt keresnek, ahol minden gördülékenyen működik.
Az Almavirág Rendezvényház terei megfelelnek minden kritériumnak, hiszen gyorsan és kényelmesen alakíthatók. Így kis létszámú workshopoktól a több száz fős céges rendezvényekig minden eseményt képesek befogadni.
Szekcionálnád a programokat? Elkülönítenéd az üzleti és a kötetlen részeket? Nálunk ez sem jelent problémát! Bónusz: Az ingyenes és kötelezettségmentes helyszín-bejáráson saját szemeddel láthatod, mire vagyunk képesek. Foglalj időpontot!
Konferenciahelyszín Debrecen mellett kompromisszumok nélkül
A rendezvényház visszatérő vendégei között megtalálhatók hazai agrárcégek, egészségügyi szolgáltatók és nagyvállalatok is, mivel a komplexum konferenciák, üzleti találkozók és sajtóesemények lebonyolítására is kiválóan alkalmas.
A jól felszerelt konferenciatermek, a megfelelő méretű parkoló, a prémium bekészítések és a könnyű megközelíthetőség mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezőknek valóban csak az esemény tartalmára kelljen koncentrálniuk.
Az Almavirág Debrecenből és Nyíregyházáról is gyorsan elérhető, mégis távol van a városi zajtól. A napirendi pontok közötti szünetekben pedig a kert, a terasz és a természetközeli környezet észrevétlenül segít kiszakadni az irodai rutinból. Nem csoda, hogy a konferenciák vendégeit legközelebb jellemzően a családjukkal együtt látjuk újra, hiszen szeretnék nekik is átadni az Almavirág-élményt.
Gasztronómia, amire mindenki emlékezni fog
Egy céges rendezvény sikerét az határozza meg, milyen élményekkel távoznak a résztvevők, ebben pedig nemcsak a programoknak, hanem az ételnek is jelentős szerepe van.
Az Almavirág Étterem friss, szezonális fogásokkal, különleges séfajánlatokkal és magas színvonalú vendéglátással várja a céges csoportokat. Mentes, vegetáriánus és vegán igények teljesítésében is otthon vagyunk, legyen szó húsz vagy négyszáz főről.
A konyhát Balog Szabolcs Bocuse d’Or-ezüstérmes séf vezeti, éttermünk pedig a Dining Guide TOP 100+ hazai étterem listáján is helyet kapott. Sőt, egy szakácssapkás Gault & Millau minősítéssel rendelkezünk, az Utazó Magazin olvasóközönsége pedig 2025-ben nekünk ítélte az Év Vidéki Étterme díjat is.
Partner vagyunk a szervezésben
Az Almavirág Rendezvényház csapatának egyik legnagyobb előnye a rugalmasság. Nálunk nincs két egyforma corporate esemény, hiszen minden programot a cég és a csapat egyedi igényeire szabunk.
Legyen szó konferenciáról, csapatépítésről, céges vacsoráról vagy komplex üzleti eseményről, B2B szakértőnk, az Almavirág háziasszonya, Séra-Szabó Veronika, végig támogat benneteket a szervezésben.
Ha olyan helyszínt kerestek Debrecen mellett, ahol a konferencia, a networking, a csapatépítő és a gasztronómiai élmény valóban találkozik, az Almavirág készen áll rá, hogy céges eseményetekből valódi közösségi élményt hozzon létre.
Corporate event and team building near Debrecen
Rendezvényházunk személyzete nemzetközi tapasztalatokkal, európai etikett ismeretekkel és több nyelven beszélő munkatársakkal képes támogató, diszkrét módon elősegíteni nemzetközi rendezvények, több nyelvű üzleti tárgyalások, díszebédek és -vacsorák sikerét.
Az Almavirág-élmény kortalan – magyarul, angolul és németül is az igazi!
Felkeltettük érdeklődésedet? Szívesen tartanád nálunk cégetek következő rendezvényét? Teljes körű szervezési támogatással és számtalan ötlettel várunk! Kérj személyre szabott ajánlatot itt, vagy töltsd le corporate tájékoztatónkat itt!